Szerb Antal Gimnázium
Iskolánk híres tanárai

Megemlékezés Morvay Béláné szül. Páldy Katalinról
Anker Antal visszaemlékezése
Megemlékezés Eszláry Lászlónéról
Dr. Fenyvesi Margit középiskolai tanár visszaemlékezése
Herczeg Ildikó
Kecsmár Istvánné visszaemlékezése
Dr. Kovács Kálmánné
Orbán Adorján
Stollmayer Ákosné (szül: Boncz Emilia) visszaemlékezése
Wolf Györgyné visszaemlékezése
Vasvári Ágnes: Régebbi tanáraim, későbbi kollégáim
Thiering Etelka
Vajda Imre
Hanula Judit


Emlékezés Morvay Bélánéra, Kati nénire

2008. január 22-én meghalt Morvay Béláné, nekünk, kollégáinak Kati, régi tanítványainak Kati néni. Néhány éve már nyugdíjas volt, és azt gondoltuk róla, hogy a megérdemelt pihenést élvezi, a kényszerek nélküli nyugodt életet, az unokáival való foglalkozás boldogságát.

Sosem hittük volna, hogy ilyen fiatalon fog elmenni. Hiszen testnevelő tanár volt, életének centrumában a sport, a mozgás, az egészség állt. S ő élvezte is a hivatását. Irigykedve néztük, ötvenöt éves kora után is milyen csinos, nyugdíjba vonulása előtt még hibátlan tigrisbukfenceket vetett a diáknapi tornabemutatón. Pedig nehéz munkásévek álltak mögötte, 14 éven át télen-nyáron szabad ég alatt tartotta az óráit, hiszen 1989-ig a Szerb Antal Gimnáziumnak nem volt tornaterme. Naponta 5-6 órát tartózkodott a szabadban, ha fújt a szél, ha esett az eső vagy a hó. Ha fagyott, ha tűzött a nap, órát kellett tartani, meg kellett szerettetni a gyerekekkel a mozgást, a sportot, fel kellett bennük kelteni az egészséges élet igényét.
Noha a mozgásformák közül a futball érdekelte a legkevésbé, ő szervezte az iskolai focibajnokságot, amikor nem volt férfi testnevelő tanár az iskolában, mert focizni szerető fiúk mindig voltak. S a jövendő amatőröket ő edzette, ő kísérte a meccsekre. De szervezte a kosár- és kézilabda-bajnokságokat, a futóversenyeket, játszott a kora reggeli tömegsport órákon a röplabdacsapatban, pingpongozott a tanítványaival, mindenféle mozgásos játékot eszelt ki számukra, hogy jól érezzék magukat egész nap. Ő volt a mindig sikeres katasztrófavédelmi iskolai csapat vezetője, állandó kísérője és drukkere a kerületi vagy országos versenyeken, a Magyar Vöröskereszt iskolai megbízottja, az iskolában rendezett honvédelmi és sportnapokon az elsősegélynyújtás szakértője: kificamodott kezek és bokák helyreigazítója, sportsérülések szakavatott gyógyítója.
És persze osztályfőnöke is volt vagy 120 diáknak, kinek 4, kinek 2 éven át, mikor hogy hozta a sors, mert néha át kellett venni osztályokat helyettesítendő kollégától. Ő pedig szívesen átvette, hiszen teljes osztályokat tanított, jól ismerte a gyerekeket. Ezért nemcsak saját osztályainak, hanem bármely másik iskolai osztálynak a rendelkezésére állt, amikor szalagavatóra különleges táncot kellett betanítani. Palotásának koreográfiája a mai napig a legnépszerűbb a diákok körében, nem véletlenül, hiszen éveken át csiszolgatta, minden videóra vett táncjelenetet olyan szemmel nézett, hogy belőle melyik ötletet vegye át, hogy még szebb, ünnepélyesebb legyen az iskolai bált nyitó tánc. Sokrétű tevékenységét kitüntetéssel és tanácsosi cím adományozásával ismerték el.

Azoknak, akik ismerték őt, most már örökre hiányozni fog barátságos érdeklődése, kedves közvetlensége, mindig nevetésre kész jó kedélye. Mi, volt kollégái többé nem fogunk tőle háziasszonyi tippeket, kötésmintát, süteményrecepteket kapni; időközben felnőtt volt tanítványai pedig már nem büszkélkedhetnek el neki szakmai sikereikkel, családjukkal vagy éppen nem panaszolhatják el kudarcaikat, nem zokoghatják el bánatukat érdeklődő, együttérző figyelmének.

Szeretettel és tisztelettel emlékezünk rá.

Vissza


Anker Antal visszaemlékezése

Ének-zenetanár, karnagy

A jelenlegi Szerb Antal Gimnáziumban (azelőtt Cinkotai tanítónőképző, majd 12 évfolyamos iskola) az 1959/60-as tanévtől folyamatosan tanítottam az 1984/85-ös tanévig. Összesen 26 tanévet.

1959 szeptemberében, munkába állásomkor vált meg az iskolától a még létező IV. tanítóképzős évfolyam, így az iskola gimnáziummá lett. Az ének-zene tantárgy – különösen a képzős osztályokban – kiemelt jelentőségű volt. Budapest legjobb zenepedagógusai voltak az elődeim. Nevük mindenképpen említést érdemel: Darázs Árpád (az Állami Népiegyüttes kórusának karnagya, majd az Egyesült Államokban a leghíresebb egyetemek kórusainak vezetője) Katanics Mária, ma is élő legendás zenepedagógus, Tóth Mihály (később a Népművelési Intézet egyik vezetője, majd a Kórusok Országos Tanácsának főtitkára lett). A tanulók zongorát vagy hegedűt tanultak, így az iskolának mindig híres énekkara volt. Odakerültemkor a heti 1-2 órára redukálódott énekórákon sok fáradságomba telt az iskola előzőleg országos hírű zeneoktatásának beindítása, és a régi hírnév megközelítése. Szerencsére, az eleinte még főként lányokból álló tanulók között szép számmal akadtak jó hallású, szép hangú növendékek. A hatvanas évek elejére már száz főt megközelítő kórus működött. A régebbi iskola hírnevének köszönhetően meghívást kaptunk az 1961-ben rendezett Első Debreceni Nemzetközi Kórusversenyre. Nehéz munkával (a lányok a tanév befejezése után június-júliusban is vállalták a sűrű próbákra járást!) sikerült igen jól helytállnunk a nemzetközi mezőnyben. A kórus további életében említést érdemel egy külföldi (csehszlovákiai) vendégszereplés, sok rádiófelvétel, sőt a Magyar Televízió egyik első színes adásában is énekeltünk. A Budapesti KISZ által tavasszal rendezett kulturális programokon éveken át a legjobb budapesti énekkarként rendszeresen mi képviseltük a fővárost a Soproni Országos Diáknapokon. Nagy élmény és szép siker volt mindegyik. Sopronban nem egyszer álltunk a dobogó legmagasabb fokán. A legjobb hangúakból alakított Kamarakórus különösen sok sikert és hírnevet hozott az iskolának. Mindenütt megismerték a Szerb Antal Gimnázium nevét!

Tanórákon fő elem volt a zene megszerettetése, a zenei ízlés fejlesztése. Igyekeztem arra, hogy az értékes, maradandó zenét meg tudják különböztetni a talmi, csillogó, de üres, tiszavirág életű művektől. Bukás nem volt ebből a tárgyból, de növendékeim közül erre a 26 év alatt igazán rá sem szolgált egy sem. Manapság a 20-30-40 évvel ezelőtt végzettekkel találkozva még mindig örömmel emlegetik ének-zeneóráikat. Nem egy közülük kifejezetten ezek hatására taníttatja zenére gyermekét, és tart ilyen-olyan kapcsolatot a zenével. Volt év, amikor a mintegy 400 növendékből közel 300-nak volt hangverseny, vagy ifjúsági operabérlete, esetleg mindkettő.

Szeretném azt gondolni, hogy a szerb Antal Gimnáziumban töltött 26 évem alatt a mintegy 3500 növendékemnek sikerült valamit átadnom a zene szeretetéből, sikerült műveltségüket ebbe az irányba kitágítanom.

1977-ben fővárosi szakfelügyelő lettem, és tanítottam a Budapesti

Tanítóképző Főiskolán is. 1985 szeptemberében hagytam el az intézményt, ahol életem legszebb éveit tölthettem. Új iskolám a Szilágyi Erzsébet Gimnázium lett, ahol, mint szakfelügyelőnek – módom volt megismerni a zenei tagozatos gimnáziumok munkáját, erre szükségem volt. Több mint 50 évi aktív zenepedagógiai munka után mentem nyugdíjba, főiskolai adjunktusi és szakfelügyelői megbízatásom megtartása mellett.

Ma már csak régi szép emlékeimnek élek, és ezek között kitörölhetetlenül kedves a Szerb Antal Gimnáziumban eltöltött éveim hosszú sora.

Vissza


Megemlékezés Eszláry Lászlónéról

Eszláry Lászlóné Anikó néni 1970. szeptemberétől nyugdíjba vonulásáig, 1974-ig tanított a gimnáziumban, mint latin-francia szakos középiskolai tanár. Az itt töltött idő rövidsége ellenére sok volt tanulónak, kollégának úgy tűnik, mintha sokkal hosszabb ideig tanított volna az intézményben.

Anikó néninek szinte egész pedagógiai pályafutása a kerülethez fűződik. Dolgozott általános iskolában, gimnáziumban, szakközépiskolában, tanított latin, francia, orosz nyelvet, az éppen érvényes oktatási törvények, tantervek lehetőségének megfelelően. Mindegyik iskolájában arra törekedett, hogy átadja tanítványainak tudását, az idegen nyelvek iránti szeretetét. Értékelése, osztályzatai igazságosak voltak, a tanuló tudását tükrözték. Órái változatosak, tudatosan megtervezettek voltak, nagy figyelmet szentelt a társalgási készség fejlesztésére. Tanítványaival differenciáltan foglalkozott, erre különösen a francia tagozatos csoportjainál nyílt lehetősége a magas óraszámok miatt. A délutánonként tartott szakkörein jelenetek betanításával, daltanulással segítette a tanulók nyelvi készségének fejlődését, ezzel felkészítette a tanulókat az idegen nyelvi dalfesztiválokon való színesebb szereplésekre. Idegen nyelvű folyóiratokat szerzett, francia nyelvű könyveket olvastatott illetve szemelvényeket dolgoztatott fel. Nagyon sok francia levelező partnert szerzett diákjainak.

Tanítványaival és a szülőkkel való kapcsolata mintaszerű volt, nyugodt, barátságos légkörben beszélgetett velük. A tanulók bátran fordulhattak hozzá egyéni problémákkal, ahol tudott, segített. Kollégái szerették, tisztelték emberséges hozzáállásáért, udvarias magatartásáért, a fiatalabb kollégáinak nyújtott segítségéért.

Tudatosan törekedett arra, hogy ne csupán egy nyelv elsajátítására törekedjenek a tanulók, hanem ismerjék meg a nyelvet beszélő nemzet történelmét, irodalmát, művészetét, természeti adottságait, szépségeit is. Minden lehetőséget felkutatott és kihasznált arra, hogy tanítványai Franciaországba kijuthassanak, hogy ott anyanyelvi környezetben mérhessék fel beszédtudásukat. Ebben segített az, hogy a gimnáziumunk UNESCO asszociált iskola lett, így külföldi testvériskolai kapcsolatokat tudott kialakítani a Bordeaux melletti francia kisváros, Langon szakközépiskolája és a Szerb Antal Gimnázium között. A kapcsolat három alkalommal tett lehetővé diákcserét, ebből kettőt Anikó néni bonyolított le. A közös munka szoros baráti kapcsolatot teremtett számára a francia szervezővel, Arlette Baross-szal.

Anikó néni egész tanári tevékenysége mögött az a meggyőződés állt, hogy az idegen nyelvet tanulók személyes élményévé kell tenni nemcsak a nyelvet magát, hanem az azt beszélők életformáját, mindennapi hagyományait és „magas” kultúráját, az országgal, a néppel való találkozást, megismerkedést. A nyelvtanulásnak azt a fajta élményét akarta talán átadni tanítványainak, amelyet ő akkor tapasztalt meg, amikor a Sorbonne hallgatója volt. Anikó néni ugyanis a párizsi egyetemen szerezte tanári oklevelét, az idegen nyelvet tanító tanároknak ahhoz a generációjához tartozott, amely tagjainak lehetőségük volt tudásukat a leghitelesebb forrásból meríteni.

Vissza


Dr. Fenyvesi Margit középiskolai tanár visszaemlékezése

Buci néniPázmány Péter Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán 1947-ben szereztem Középiskolai Tanári Oklevelemet és Bölcsészdoktori Diplomámat.

1947. szeptemberétől a Pest megyei Cinkotai Tanítóképzőben alkalmaztak óraadó és nevelő tanári minőségben.

1948. augusztus 15-én áthelyeztek Kalocsára, ahol gimnáziumban, Tanítónőképzőben és az Óvónőképzőben tanítottam. Innen helyeztek vissza kezdő állomáshelyemre – a Cinkotai Tanítóképző és Gimnáziumba - az 1956-57-es tanévben. (Cinkota ekkor már Budapest XVI. kerülete volt.) Itt tanítottam megszakítás nélkül 1979. szeptemberéig rendes tanárként, majd tovább működtem szerződéses tanári minőségben 1997-ig.

Tanított szaktárgyaim: magyar nyelv és irodalom, német és olasz nyelv, valamint művészettörténet. Nyugállományba helyezésem végéig osztályfőnök voltam.

Az iskolában Nyelvi labor kiépítését szerveztem, módszerét összeállítottam, s a nyelvi tagozatos osztályokban alkalmaztam.

Több éven keresztül a Magyar Munkaközösség vezetője voltam. Érettségi elnök voltam több éven át.

Tanulócsoportok számára rendszeresen szerveztem többnapos tanulmányi kirándulásokat, kezdetben a határokon belül, később csereutazásokat külföldi iskolák diákjaival.

A kerületi Oktatási Osztály által rendezett etikai, majd esztétikai tanfolyamot vezettem, Pedagógus Továbbképzés keretében.

Éveken át az iskolában működő, kerületi Munkaügyi Döntőbizottság elnöke voltam.

A TIT-ben nyelvtanfolyamot vezettem, évtizedeken át, irodalmi előadásokat tartottam.

A Tankönyvkiadó irodalmi sorozatában az „ADYTÓL ADYRÓL” kötetet állítottam össze.

1969-ben az Oktatás Kiváló Dolgozója kitüntetésben részesültem, majd 1994-ben a XVI. kerület Közoktatásáért kitüntetést kaptam az Önkormányzattól.

1979-ben „Szerb Antal” emlékérmet kaptam.

Vissza


Herczeg Ildikó

Felsőfokú tanulmányait 1970-ben a szegedi József Attila Tudományegyetem BTK orosz-olasz szakán fejezte be. 1977 és 2006 között volt a Szerb Antal Gimnázium tanára.

Munkáját lelkiismeretesen, nagy hozzáértéssel, a tanulók iránti tisztelettel és felelősséggel végezte.

Szakmai igényessége, ambíciója folyamatos önfejlesztésre késztette, így kimagasló szakmai tudás birtokosává tette. Tanítványaival könnyen meg tudta szerettetni bármelyik, általa tanított idegen nyelvet nem utolsósorban az illető nép – nagy lelkesedéssel ismertetett – kultúráján keresztül. Különösen eredményesnek bizonyult a tagozatos orosz nyelv, majd a speciális, később a magas óraszámú olasz nyelv oktatásában, melyet nyelvvizsgát tett, illetve az olasz OKTV országos döntőjébe jutott diákjainak nagy száma igazol. A magas óraszámban olasz nyelvet tanulók munkájának megkönnyítése céljából vállalkozott arra, hogy részben országosan használatos tanterveket, ill - néhány kollégával közösen - tankönyvet és szemelvénygyűjteményt állítson össze.

Úttörőként fogott bele diákjai kedvéért az iskola legrégebben tartó diákcseréjébe, időt és fáradságot nem kímélve szervezte és bonyolította le 20 éven keresztül az iskolánk és a padovai Marchesi Líceum közötti diáktalálkozókat. Az ő érdeme, hogy a diákok megtapasztalhatták az általuk tanult nyelven való megszólalás örömét, az olasz családok vendégszeretetét, s hogy néhányan tartós barátságot is kötöttek.

Tanári pályafutása során rendszeresen vállalt osztályfőnökséget, hiszen fontosnak tartotta tanítványai sokoldalú megismerését, a szülőkkel való kapcsolattartást, és soha nem fáradt bele diákjai nevelésébe.

Szoros kapcsolatot tart fenn az Olasz Kultúrintézettel. Több tanítványa érettségi után önképzéssel ott tökéletesíti olasz nyelvtudását. Diákjai közül néhányan olasz egyetemen folytatják felsőfokú tanulmányaikat. Gyakran kérték fel 5. éves olasz szakos egyetemisták tanítási gyakorlatának vezetésére.

Néhány éve a Budapesti Külkereskedelmi Főiskolán szakmai nyelvet oktat, így kamatoztatja kitűnő nyelvtanári képességeit. Sok sikert kívánunk további munkájához!

Herczeg Ildikó publikációi

Szakmai bírálatok
1988. „Italia, …parliamone insieme”, Tankönyvkiadó, Bp.
1997. Feladatgyűjtemény az „I primi due passi” olasz nyelvkönyvhöz
Tankönyvkiadó, Budapest
2001. „Salve!” olasz nyelvi tankönyvcsalád V.-VI. kötet
Eötvös Kiadó, Budapest
2004. „Esami comunicativi” olasz nyelvvizsgára felkészítő kiadvány
Editio Mediterranica, Budapest

Tanterv kidolgozás
1995-1996. A Nemzeti Alaptanterv Központi Kerettantervének kidolgozása gimnáziumok és szakközépiskolák számára
Művelődési és Közoktatási Minisztérium
1996. Komplex tanterv kidolgozása országos felhasználásra az olasz nyelv gimnáziumi tanításához
Tankönyvkiadó, Budapest

Szerkesztő
1999-2000. az Olasz-magyar kéziszótár egyik szerkesztője (szerzők: Herczeg Gyula-Juhász Zsuzsanna)
Akadémia Kiadó, Budapest

Műfordítás
2005. Luciano De Crescenzo: Mintha tegnap történt volna
Editio Mediterranica, Budapest

Szerző
2006. Herczeg Ildikó: Passo per passo verso l’italiano degli affari Szakmai szöveg- és feladatgyűjtemény az olasz üzleti nyelv tanulásához
Perfekt Kiadó, Budapest
(Jelenleg nyomdai előkészítés alatt)

Vissza


Kecsmár Istvánné visszaemlékezése

Egyetemi tanulmányaimról az oklevelet a Budapesti Eötvös Lóránd Tudományegyetem természettudományi karán 1950-ben szereztem, mint természetrajz – kémia szakos középiskolai tanár.

1950. július 15-étől kineveztek a Teleki Blanka Tanítónőképzőbe Cinkotára. Ez volt az első munkahelyem, és 30 év után innen mentem nyugdíjba. Az iskola neve ezen idő alatt többször változott: 1959-től Cinkotai 12 évfolyamos Iskola és Nevelőintézet; 1964-től Cinkotai Általános Iskola, Gimnázium és Leánykollégium; Batthyány Ilona Gimnázium és Kollégium; majd végül Szerb Antal Gimnázium lett.

A tanítónőképzőben tanítottam növénytant, állattant és kémiát, az általános iskola felső tagozatában biológiát és kémiát.

Az iskola első gimnáziumi osztályának én voltam az osztályfőnöke.

A hatvanas évek elején megbízták iskolánkat, hogy alakítsunk ki kémia – biológia tagozatot. Ezzel országosan az elsők között voltunk. Ez nagy feladat volt számomra, mert nekem kellett kidolgoznom a kémia tagozat négy osztályára a heti 2 órás gyakorlatok anyagát. Ezen a tagozaton keresztül sok orvost, gyógyszerészt, állatorvost, vegyészt, biológust, agrárszakembert, tanárt, kutatót adtunk az országnak. Többen tanítanak közülük magyar és külföldi egyetemeken is. Ez a tagozat volt iskolánk hírvivője kb. 20 éven át. Növendékeink közül sokan tartják velünk és egymással a kapcsolatot. Büszkék arra, hogy Cinkotán végeztek, és mi is büszkék vagyunk az ő sikereikre. A tagozat azonban nem nevelt egyoldalúan, mert más irányban is találkozunk növendékeinkkel! Van közöttük jogász, közgazdász, színész, operaénekes, rendező, művészettörténész, operatőr és aranykoszorús órásmester is.

A kémia tagozat eredményes beindításáért a hatvanas évek végén „Az oktatásügy kiváló dolgozója” kitüntetést kaptam. Később „Kiváló pedagógus” lettem. 1975-ben az iskolánk 75 éves fennállásának alkalmából „Pedagógus szolgálati emlékérmet” kaptam. Nyugdíjba vonulásom alkalmával 1980-ban pedig a „Szerb Antal emlékéremmel” jutalmaztak.

Éveken keresztül voltam a kerületi kémia tanárok munkaközösségi vezetője, s mint ilyen az általános iskolások kémia versenyének elnöke.

Az iskolánkban 25 éven keresztül voltam osztályfőnök, és vagy 15 éven keresztül vezettem a tanulószobát is.

Vissza


Dr. Kovács Kálmánné

Felsőfokú tanulmányait 1966-ban az ELTE TTK matematika – fizika szakán fejezte be.

1965 óta a XVI. kerületben tanít, 1971. augusztus 1-jétől 2006. augusztus 15-ig a Szerb Antal Gimnázium matematika – fizika szakos középiskolai tanára, igazgatóhelyettese, igazgatója, 2000-től nyugdíjba vonulásáig pedig tanácsadója. Évtizedekig a Szerb Antal Gimnáziumban végezte kiemelkedő színvonalú oktató – nevelő munkáját. Jó szívvel felvállalta a matematikából gyengébb eredményt elérő diákok tanítását, felzárkóztatását. A Fővárosi Pedagógiai Intézet felkérésére tájékoztatást tartott az érdeklődő szaktanároknak a gyenge csoportban végzett munkájáról „Matematikából gyenge gyerekeknek, de jól” címmel. Diákok nemzedékei nőttek fel keze alatt, és évről-évre kevesebb lett a bukás matematikából.

1976-tól 1983-ig az intézmény igazgatóhelyettese, 1983-tól 1992-ig pedig igazgatója, 1992-től 2000-ig ismét igazgatóhelyettes, a XVI. kerületi igazgatóhelyettesi munkaközösség vezetője, 2006. augusztus 15-ig vezetési szaktanácsadó.

Tanári pályafutása során rendszeresen vállalt osztályfőnökséget, majd évtizedeken keresztül az igazgatóság tagjaként korrekt kapcsolatot alakított ki kollégáival, tanítványaival és a szülőkkel, határozottan, igényesen vezette a gimnáziumot. Nagy gondot fordított az idegen nyelvek, a humán- és a reáltárgyak színvonalas oktatására, a tanulók neveltségi szintjének erősítésére. Az 1906-ban befejezett épület az ő igazgatósága idején megújult, modernizálódott. Nagy gondot fordított az iskola felszereltségének bővítésére, a Batthyány Ilona ajándékozta őspark gondozására, a hagyományok megőrzésére, az Iskolamúzeum alapjainak lerakására. Igazgatósága idején bővült az intézmény a modern sportcsarnokkal is.

Kitüntetések:
1981. Kiváló munkáért
1994. Főtanácsosi cím
2005. Arany Katedra Emlékplakett

Emberi példamutatása, magas színvonalú pedagógiai és vezetői tevékenysége, a tanárokkal, tanulókkal és szülőkkel kialakított kitűnő kapcsolata példaértékű lehet a következő nemzedékeknek.

Vissza


Orbán Adorján

Orbán Adorján – becenevén Dorka bácsi – a 2003/2004-es tanév végén ment nyugdíjba a Szerb Antal Gimnáziumból. Ez volt első és egyetlen munkahelye. 37 éven keresztül járt budai otthonából Cinkotára, hogy diákok nemzedékei számára tegye emlékezetessé a magyar- és latinórákat. Ez nemcsak azt jelenti, hogy jellemző rá a hűség, hanem azt is, hogy alakja, egyénisége szorosan összefonódott ezzel az iskolával. Fiatalabb éveiben ötletes műsorokat rendezett, színjátszó kört vezetett, s néhány évig igazgató-helyettesként is működött. De akármit is csinált, azt mindig magas színvonalon, elhivatottsággal végezte.

Magyar-latin szakos lévén páratlan műveltséggel rendelkezik, szakmai kérdésekben mindig mértékadó. Olyan ember, akinek véleményére adni lehet, akivel társalogni élmény. Tanárok és diákok közül is sokaknak példaképe. Ugyanakkor sosem érezteti fölényét, mindenkivel kedves, udvarias – igazi úriember. Talán úgy tűnik, túl nagy szavak ezek, de akik ismerik őt, azok tudják, hogy pontosan fedik a valóságot.

Pedagógiai tevékenységét több kitüntetéssel is elismerték. Ezek közül a legrangosabb a Magyar Köztársasági Ezüst Érdemkereszt, melyet Göncz Árpád nyújtott át. Iskolánkban pedig nyugdíjba vonulása alkalmából Szerb Antal – emlékérmet kapott.

Humorát, derűjét akkor sem vesztette el, amikor egészsége megrendült. Életének fordulópontjáról vallanak versei, amelyekkel az utóbbi években ajándékozott meg bennünket, s amelyekből két kis kötet napvilágot látott.

Szerencsére rendszeresen visszajár hozzánk, s kívánjuk, hogy ez még sokáig így legyen.

Vissza


Stollmayer Ákosné (szül: Boncz Emilia) visszaemlékezése

Budapesten születtem 1933. január 19-én.

Felsőfokú tanulmányaimat az ELTE TTK biológia – kémia szakán végeztem. Jeles eredménnyel tettem államvizsgát 1956. július 12-én. Az ELTE által szervezett pedagógus továbbképzést környezetvédelmi szakon, kiválóan megfelelt minősítéssel fejeztem be 1991. október 22-én.

Az egyetem elvégzése után a Gödöllői Agrártudományi Egyetem Takarmányozási Tanszékén tudományos munkatársként a kémia laboratóriumban gyakorlatokat vezettem és kutatómunkát végeztem.

Tanári pályámat 1958 novemberében kezdtem Budapesten, a Szerb Antal Gimnázium jogelődjében. Akkor tanítóképző, gimnázium és a tanítóképzőnek a gyakorló általános iskolája működött ott.

Néhány év múlva – amikor 12 évfolyamos iskola lett – egy biológia tagozat szakmai, tárgyi megszervezése lett a feladatom, a biológia és kémia tanítása mellett. Ilyen jellegű oktatással az elsők között voltunk Budapesten.

Az oktatás ’80-as években történő átalakítása során, a tagozat helyett biológia fakultációt szerveztem meg és vezettem.

Tanári pályám alatt folyamatosan tartottam biológia szakkört „kicsiknek” és „nagyoknak” egyaránt. A szakkörökön a „szakmai” munka mellett központi helyet kapott környékünk – Szilas patak, Naplás-tó, Csömöri-tó és környezetük – élővilágának környezetvédelmi vizsgálata.

Így kerültem kapcsolatba a Magyar Természettudományi Múzeum Növénytárával, ahol „külsős” tudományos munkát végeztem a tanároknak kiírt (Magyar Tudományos Akadémia) ösztöndíj keretén belül. Ebből több publikációm jelent meg a múzeum tudományos folyóiratában.

A Csömöri-tó, a Naplás-tó és környéke komplex feltárását szerveztem, melynek eredményeként természetvédelmi területté nyilvánították ezeket. Előbbit egyedül végeztem, a második munkában volt tanítványaim és a Természettudományi Múzeum Állattárának több munkatársa is részt vett. Ez a küzdelem 1989-től 1997-ig tartott.

Érettségi elnök, közoktatási szakértő hosszú évekig voltam, nyugdíjasként is. Több kiadónak lektoráltam és lektorálok elsősorban biológia tárgyú könyveket. A Magyar Biológiai Társaság Pedagógus csoportjának alapítója tagja, jelenleg tiszteletbeli elnöke vagyok. Közben vezetőségi tag, alelnök, elnök voltam hosszú ideig.

Tagja vagyok továbbá a Magyar Kémikusok Egyesületének, a Magyar Környezeti Nevelési Egyesületnek, a Természet- és Környezetvédő Tanárok Egyesületének és a Biokémiai Egyesületnek.

Kitüntetéseim, díjaim:

„Az Oktatásügy Kiváló Dolgozója" (1969. Művelődési Minisztérium)
"Kiváló Pedagógus” (1979. Művelődési Minisztérium)
SZOT Oklevél (1983)
"Szocialista Kultúráért" (1985. Művelődési Minisztérium )
Pedagógus Szolgálati Emlékérem (1988. Művelődési Minisztérium)
Szerb Antal Emlékérem (1988. Szerb Antal Gimnázium)
Gorka Sándor Díj (1991. Magyar Biológiai Társaság)
Pro Natura Emlékplakett (1994. Környezetvédelmi Minisztérium)
Pedagógus Kutatói Pályadíj (1997. Magyar Tudományos Akadémia)
"XVI. Kerületért" Díj (2001. XVI. Kerület Önkormányzata)
Per Naturam Díj (2005. Természet- és Környezetvédő Tanárok Egyesülete)

Vissza


Wolf Györgyné visszaemlékezése

Ani néni1954-ben végeztem a budapesti Eötvös Lóránd Tudományegyetem természettudományi karán, kémia-fizika szakon. Itt államvizsgáztam jó eredménnyel. Az 1954-55-öa tanévet Veszprémben kezdtem az ottani Vegyipari Technikumban. Itt tanítottam egy évet.

Családi okokból az 1955-56-os tanévben Budapestre kerültem a Lehel úti Általános Iskolába felső tagozatos tanárként. Innen helyeztek át az 1955-56-os tanév elején az akkor még Tanítóképzőként működő cinkotai intézménybe. Itt tanítottam megszakítás nélkül 1986-ban történt nyugdíjba vonulásomig, közel 30 esztendőt.

Közel azonos óraszámban tanítottam mindkét szaktárgyamat. 1963-ban az iskola biológia-kémia tagozatos osztályokban minisztériumi kijelölés alapján megbízást kaptam új tantárgy oktatására fizika-kémia gyakorlatok címszó alatt, valamint az új tárgy tantervének kidolgozására.

Az 1963-ban induló kémia-biológia tagozat 1963-ban csak néhány vidéki városban működött, majd 1963-ban indult az új képzési forma a fővárosban, három gimnáziumban, köztük Cinkotán. Központi tantervek híján két kolléganőmmel, Kecsmár Istvánné kémia és Stollmayer Ákosné biológia szakos tanárokkal közösen, szoros együttműködésben láttunk neki az új feladatnak, amely érdekes, szép és vélhetően hasznos munka volt. Majd 1971-ben fizikai és 1973-ban kémiai komplex gyakorlati szemináriumon vettem részt a főváros rendezésében.

1971-72-es tanévben a Minisztériumtól megbízást kaptam a kémia-fizika tárgyak tantárgyi koncentrációjának témakörében. A megbízás 4 évre szólt, lényegében egy általános tantervű osztályban az általam összeállított és a szakfelügyelet által elfogadott tanterv-tanmenet kipróbálására vonatkozott. Az évi munkámról rendszeres beszámolással tartoztam. Megemlítendő, hogy ez a megbízás beleillett az akkori oktatási reformok azon vonulatába, amely a természettudományok integrálódását tűzte ki célul komplex természetismeret nevű tárgy oktatása révén. Ebben a témában 1973-bancikkem jelent meg a Budapesti Nevelő című lapban. 1974-ben felkérést kaptam a négy év lezárásaként, a Kémia Tanárok Országos Konferenciáján Egerben előadás tartására. Téma: A Kémia-fizika tárgyak komplex tanításának valós lehetőségei tanítási tapasztalatok alapján.

Közben 4 éven át részt vettem az Állatorvosi Főiskola felvételi vizsgáin középiskolai tanári megfigyelőként. Megbízatásom lejárta után tapasztalataimat írásban foglaltam össze és eljuttattam a Dekanátusra. 1956-57-től folyamatosan osztályfőnök voltam, 1975-ben új feladatot kaptam, ifjúságvédelmi felelősként dolgoztam. Sok segítséget kaptam dr. Szabó Erzsébet iskolaorvostól. A hátrányos helyzetű tanulók részben anyagi, részben mentális támogatásban részesültek. A tagozatok megszűnése után több éven keresztül emelt szintű kémiát tanítottam fakultatív tárgyként nyugdíjazásomig.

Nyugdíjba vonulásomkor megkaptam a Szerb Antal emlékérmet.

Vissza


Vasvári Ágnes: Régebbi tanáraim, későbbi kollégáim

Sokszor kérdezik tőlem, hogy nem jelentett-e problémát nekem, a volt tanítványnak régi tanáraim kollégájává lennem. A válaszom mindig „nem” volt. Ők mindnyájan olyan nagyszerű tanáregyéniségek, akik észrevétlenül tudtak tanárból kollégává válni, engem tanítványból munkatársukká fogadni. Különösen mély kapcsolatom alakult ki Ani nénivel (Wolf Györgyné) és Emi nénivel (Stollmayer Ákosné). Ebben nyilván szerepet játszott közös szakterületünk is, de elsősorban az ő varázslatos egyéniségük. Segítette barátságunk kialakulását, hogy Ani nénivel egy tanári szobában dolgoztunk, és Emi néni kuckója sem volt messze tőlünk. A mi kis tanárinkban gyakran összegyűltünk, és kávézás közben fergeteges dumapartikat rendeztünk tanítás után. Jókedvünket sokszor kellett fékeznünk, hogy a mellettünk lévő osztályteremben lévő 7. órát ne zavarjuk. Azóta is hiányoznak nekem ezek a jó kedélyű együttlétek. Az évek során lelki társakká is váltunk, s most sem szakadtunk el egymástól: a látogatásaim során folytatott meghitt beszélgetések most is élményt jelentenek nekem. Nagyon sokat kaptam tőlük diákként és tanárként egyaránt.

Vissza


Thiering Etelka

Német-orosz szakos tanár, majd szaktanácsadó, négyszeres osztályfőnök, az ország különböző régióiban évente érettségi elnök, kiváló felkészültségű, nagytudású szaktanár és mindig segítőkész kolléga. Diákjai számára Etelka néni, németes tanítványai pedig Frau Ethiká-nak is hívták, hiszen az erkölcsi nevelés „lélektől lélekig” nemes elvét a gyakorlatban alkalmazta.

34 éven át 1969-2003 –ig dolgozott a Szerb Antal Gimnáziumban, az első évben kollégiumi nevelőtanárként tanította szaktárgyait is. Ezer szállal kötődik a XVI. kerülethez.

Tanári, szakmai munkájára leginkább a magas szintű tudás átadása, az igényesség kialakítása, a precíz és pontos, lelkiismeretes munkavégzés volt jellemző. S mindezt következetes aprómunkával érte el; úgy, hogy tanítványai érezhették: gyarapodik nyelvtudásuk, fejlődnek, és alakul az idegen nyelven való gondolkodás képességük is. Törekedett a pedagógiai és az oktatói szempontok összehangolására és a tiszta, szép magyar beszéd erősítésére is.

„Nevelve oktatni!” – ez volt meghatározó elve tanári munkája során. Tisztelte tanítványait – ezért követelt tőlük, szigorúan, de szeretettel, következetesen, a javítás és jobbítás lehetőségét mindig megadva.

A gimnázium orosz nyelvi, majd idegen nyelvi szakmai munkaközösségnek évtizedeken át volt vezetője. Az idegen nyelvek tanításában jelentős módszertani és szemléletbeli változások történtek, maga is sok újítást vezetett be, tankönyveket és szakmai-módszertani segédleteket írt.

A '70-es – '80-as években szervezője és fő motorja volt az Idegen nyelvi Dalfesztiváloknak is, amelyen az egyes osztályok, csoportok a tanult idegen nyelveken hangulatos műsorokat mutattak be. Nem versengés volt ez, hanem közös ünnep, ahol a tudás, az idegen nyelven való megszólalás semmihez sem fogható öröme dominált.

1985-2003-ig a Fővárosi Pedagógiai Intézet német nyelvi szaktanácsadója volt, ezt a munkát is lelkiismeretesen, a szakmai és pedagógiai szempontok maximális szem előtt tartásával végezte. Éveken keresztül a nyári egyetemeken szakmai továbbképzést tartott Kárpátalján. Számos szakmai kiadványban publikálta írásait, tanulmányait, elemzéseit, módszertani és nevelési témájú cikkeit. Alapos és sokrétű szaktudását az OKTV zsűritagjaként és külföldi cserekapcsolatok kialakításában is kamatoztatta.

Sokoldalúságára jellemző, hogy gimnáziumi munkája mellett évekig tanított a TIT nyelvtanfolyamain, kirándulásokat szervezett Németországba. Érdekli és szívügyének tekinti a környezetvédelmet is: a német nyelvi órák keretében használható tananyagokat készített, több kiadvány szerzője, ill. társszerzője.

Kiválóan játszik orgonán és minden évben, Advent idején megcsodálhatjuk gyönyörű orgonajátékát a Deák téri evangélikus templomban, ahol elsősorban barokk zeneszerzők darabjait szólaltatja meg.

Óraadóként 11 szemeszteren át tanított a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen, majd – a gimnáziumi munkája befejeztével – 2 éven keresztül, főállásban, a Károli Gáspár Egyetemen is.

Kitüntetései:
Miniszteri dicséret: 1978
Németh László díj 1994. pedagógusi munkájáért, a Magyar Kultúra Napja alkalmából
Szerb Antal emlékérem 2003.

Publikációi:
Es ist 5 Minuten vor 12 Umweltschutz in den Deutschstunden (munkatankönyv) Calibra Kiadó, 1994. (társszerző)
Verantwortung für unsere Umwelt (környezetvédelmi témák – német nyelvórákra) 1995.
Környezetünk védelme és szépsége (Kiegészítő anyag a német nyelv tanításához)1996.
Der verborgene Schatz (tankönyv és tanári kézikönyv - szerző, munkafüzet - társszerző) Károli Gáspár Egyetem Kiadója, 2005.

Vissza


Vajda Imre Tanár úr pedagógusi életútja

Ezúton mondunk köszönetet minden kedves Tanárnak és Tanítványnak mély gyászunkban felénk megnyilvánuló részvétükért.
Külön megköszönjük azoknak, akik személyesen is tiszteletüket tették és elkísérték Vajda Imrét utolsó földi útjára.

"Istenem! Köszönjük, hogy a miénk volt
és még az is marad, mert aki
szerettei szívében tovább él,
nem hal meg, csak távol van."
Szent Ágoston

A gyászoló család



A temetésen elhangzott gyászbeszéd szövege
itt olvasható.

A Budapest, Lónyai utcai Református Főgimnázium 4. osztályának elvégzése után a Nagykőrösi és Dunamelléki Református Tanítóképzőben szerzett tanítói oklevelet 1942. június 20-án.
A Fővárosi Pedagógiai Szeminárium egyéves továbbképzőjének elvégzése után helyettes, majd ideiglenes tanítóként működött a főváros több kerületének iskoláiban
A háború után a X. kerületi Szt. László Gimnáziumban letett kiegészítő érettségi vizsga után beiratkozott a Pázmány Péter Tudományegyetem Természettudományi Karának matematika-fizika tanári szakára. Az egyetemet a XlV. kerületi Telepes utcai Általános Iskolában délutáni napközi otthon vezetői munka mellett végezte el. Tanári oklevelet a közben új nevet kapott Eötvös Lóránd Tudományegyetemen kapott 1954-ben.
Friss diplomáskent a Katonai Akadémia Polgári Tanszékén matematika előadóként kezdett dolgozni. A "Közoktatás kiváló dolgozója" - ként mondott búcsút a civil katonai életnek 1956 nyarán.
1956 szeptemberében a cinkotai Teleki Blanka Tanítóképző és Leánygimnázium matematika tanáraként folytatta pályafutását. A közben Szerb Antal Gimnáziummá átnevezett intézményből vonult nyugállományba 1983-ban, 40 évnyi szolgálat után.
1967-1983-ig a Fővárosi Pedagógiai Intézet felkérésére öt budapesti kerüIet gimnáziumainak volt matematika szakfelügyelője a tanítás mellett.

Tanítói oklevél megszerzésének évfordulói alkalmából:
1992 májusában "Arany oklevél"(50 év)
2002 júniusában. "Gyémánt oklevél" (60 év)
2007 szeptemberében "Vas oklevél" (65 év)
2012 májusában "Rubin oklevél" (70 év)
elismerést kapott.

Vajda Imre matematika-fizika szakos középiskolai tanár visszaemlékezése

1956. szeptember 1-jével, 33 évesen kerültem a Cinkotai Teleki Blanka tanítóképző-intézet és Leánygimnáziumba matematika-fizika szakos tanárként. Péner Imréné igazgatónő egy végzős IV. éves tanítónőképzős és négy gimnáziumi osztály matematika oktatását bízta rám.

A forradalom idején a közlekedési nehézségek miatt kerékpárral jártam ki lakhelyemről, Rákosszentmihályról Cinkotára. Ebben az időszakban a kollégium tanulószobai nevelő munkájában is segítséget tudtam nyújtani. A szaktárgyi korrepetálás mellett kedvelt színfoltot jelentettek a „kollégiumi rádión” át közölt komolyzenei és operai ismertetéseim is.

1967-től hat budapesti kerület gimnáziumainak matematika szakfelügyeletére kaptam megbízást. Ettől kezdve csak a kötelező óraszám felében oktathattam kedvelt szaktárgyamat.

Mivel az ország valamennyi tájegységét jól ismerem, az évenként szervezett tanulmányi kirándulásokon szívesen vállaltam kísérő tanári szerepet.

43 szolgálati évvel 1983. őszén vonultam nyugállományba.


     

Az 1960-ban végzettek emlékezés-morzsái...
Borsos Erzsébet írása
Mészáros Tibor írása
Ódor Klára írása
Peklár Judit írása
Pintér Ildikó írása
Vértes Erzsébet írása

Vissza


Singer Vera visszaemlékezése Hanula Judit tanárnőre

Hanula Judit A homályba vész, mikortól lett barátság a kolleganői kapcsolatunkból. Talán éppen akkor, mikor Ő elment a Szerb Antalból.
Voltam Vele osztály kiránduláson Szlovákiában, NDK-ban. Bejártuk közösen Angliát, fiainak szedtük a bokrok alól, innen-onnan az üdítős-, sörös dobozokat, mert akkor még nálunk ezek ritka kincsek voltak és a fiúk ezeket gyűjtötték. Emlékszem egy egész falat betöltő gyűjtemény lett padlótól a plafonig.
Felejthetetlen volt számomra a Szlovák paradicsomban töltött sátorozás Vele és a fiúkkal.
A fotózás: sokat mentünk szép lépcsőházakat, szecessziós házakat fényképezni, vagy virágokat, Ő nagy türelemmel fotózta a bogarakat hasalva, guggolva várta a pillanatot.
Együtt kezdtük a családfakutatást, jártunk a levéltárba.
Akvarell De a mindennapokban is sokat segített nekem, hogyan kezeljem a muskátlit vagy az orchideát. Hogyan tegyem el a cseresznyét, epret télire, mit csináljak, ha magas a vérnyomásom...
Ha a lakásomban körbe nézek, szinte mindenről Jutka jut eszembe: akvarell képei, vázája, de a gardróbszekrényemet Ő tervezte.
A napokban jártam az országban erre-arra megfogalmazódott, hogy ezt el kell mesélnem Jutkának, lila színű virágzó mezőt láttam, nem tudom milyen növény ez, majd Jutka megmondja… hát sajnos erre nem kerülhet sor.

Elment.

Eszterág Ildikó (a Szerb Antal Gimnázium egykori tanára) beszéde Hanula Judit kiállításának megnyitóján 2015.11.30-án

Tisztelt Egybegyűltek!

Mint azt a felkonferáló szövegben hallhatták, Hanula Judit a barátom. Valóban. 32 éve ismerem, sok időt töltöttünk és töltünk együtt, ezért van bátorságom azt mondani, élete tanúja vagyok.
Jutkát akkor ismertem meg, amikor tanítani kezdtem egy fővárosi gimnáziumban. Az édesapám, aki akkoriban szakfelügyelő volt abban a kerületben, ahol az intézmény működött, jól ismerte a tantestületet. Mi sem természetesebb, mint hogy sűrűn faggattam arról, milyenek is lesznek jövendő munkatársaim. Ő csak nyugtatgatott, ne izguljak, van ilyen is meg olyan is közöttük, de mind rendes ember, nem fogom rosszul érezni magam közöttük. Egyvalakire azonban különös hangsúllyal hívta fel a figyelmemet. Egy jópofa nőre, akinek van egy csomó gyereke, rajzot tanít, és szerinte jól ki fogunk jönni egymással.
Az első alkalommal, amikor sok-sok évvel ezelőtt egy augusztus végi napon az iskola lépcsőin baktattam, az előttem lépkedő nőt némi szemrevételezés után megszólítottam. "Ugye te vagy a rajztanár." Visszafordult, és megkérdezte: Hát te ki vagy? Megmondtam. Mint ahogy azt is, miért szólítottam meg. Valóban ő volt, a tantestület egyedüli rajzosa, jövendőbeli barátnőm.
Hanula Judit 1947-ben született. A Képző és Iparművészeti Gimnáziumban érettségizett, ahol "kerámiakészítő" szakmunkás végzettséget szerzett. 1969-ben végzett a Magyar Képzőművészeti Egyetem szobrász szakán, ahol Pátzay Pál volt a mestere. De nem szobrászként, hanem művésztanárként folytatta tevékenységét. 17 éven át középiskolásoknak tanított művészettörténetet és kerámiát, majd 1986-tól a Postás Művelődési Ház Gyermek Szobrász Körét vezette. Festeni 1992-ben kezdett Ferk Ilona és Topor András festőművészek útmutatása mellett. Tagja a Tokaji Művésztelepnek. Képei rendszeresen szerepelnek országos kiállításokon, például a Szolnoki Triennálén, a Debreceni Nyári Tárlaton, a Pasztell biennálén, a Tájképfestészeti biennálén, a Hódmezővásárhelyi Őszi Tárlaton. Egyéni kiállítása n,n volt. Képeit pasztell és akvarell technikával készíti.

Különös művészi életút. Eleje van, amit a folytatás előtt hosszan tartó űr követ. Van benne fordulat, egy nagy váltás, aminek látszólag nincs magyarázata. De ha közelebb ereszkedünk azokhoz a tevékenységekhez, amik Jutkát jellemzik, koherens, összefüggő kép tárul elénk, aminek egy főszereplője van: a természet. Nemigen emlékszem, hogy ezen kívül bármi más képes lett volna olyan módon lekötni őt, mint az állatok vagy a növények. Ő nem bélyeget gyűjt, hanem állatkoponyát és bogarat. Nem túrázni jár, hanem gombászni. Nem a hegycsúcs meghódítása izgatja, hanem a fűből kikandikáló virágok. Ezerszer elmondta, biológusnak készült. Mindez még hihető is lenne, ha a főiskolás művészéveket követő hosszú szünet után nem kezdett volna újra alkotni. S ha az átmenet éveiben nem nyúlt volna folyton folyvást egy sajátos, de a végkifejlet szempontjából fontos eszközhöz, a fotóhoz. Mindig volt fényképezőgép a keze ügyében, amivel a legképtelenebb helyzetekben is százszámra örökítette meg a körülötte lévő világot.

Mi is a fotó? Lenyomat. Az épp akkor és épp ott látott valóság mása. Helyhez és időhöz kötött dokumentum, amelynek pixelein az eredeti objektum hű képe látszik. Az egész azonban magán viseli készítőjének személyiségét. A fotó egyrészt egzakt, mint a tudomány, másrészt szubjektív, mint a művészet. Ez is, az is. S bár mindkét látásmód célja a valóság birtokba vétele, a tudomány az általános megragadására törekszik, a művészet épp ellenkezőleg, az egyedit hangsúlyozza. Közös bennük az érvényességük. Sokszor ezt sem, azt sem értjük igazán, mégis hozzátesznek valamit a világról szerzett tudásunkhoz.
Hogy Jutka "csak" fotózott, abban ott lappang az elvetélt biológus objektivitás utáni vágya, és gátlástalanul felszínre tör a művész mindent a személyiségen átszűrő szubjektivitása.
Szeretném mindezt megmutatni a kiállítás meghívójaként szolgáló fotó segítségével. Mit is látunk? Egy pocsolyát? Egy templomtornyot? Egy pocsolyában tükröződő templomtornyot? Sokszoros az áttétel (hogy most a képből kiolvasható jelentések sokaságáról ne is beszéljünk), miközben a látvány, nem kétséges, ott volt a maga valóságában. Ott volt, de hogy ezt ebben a formában megnézhessük, szükség volt a szemre, ami ezt észreveszi, az agyra, ami meglátja, és képes ebben az egyediségben megragadni. Itt még eszköz rögzíti az élményt, a fényképezőgép közvetít, s technikai lehetőségei korlátlan változatosságát biztosítják a valóság megragadásának. S mutatnék még néhányat annak alátámasztásaként, hogy a fotók, bár önálló műtárgyként is működnek, mégiscsak a festmények előtanulmányai.
Hosszú volt a készülődés. Le kellett győzni a predesztinációt, s fel kellett cserélni a szobrászvésőt az ecsetre. Meg volt némi hitre is szükség ahhoz, hogy elhiggye, az, amit ő lát, van elég eredeti, s az, ahogy megmutatja, elég mesteri a bemutatásra.
Az akvarell a pillanat, a tovatűnő élmény megragadásának technikája. A pasztell átmenet a rajz és a festészet között. Mindkettő éltető eleme a foltokban feltett szín, az árnyalatok, s ideális eszközei a benyomás rögzítésének. Mint a 19. század impresszionistái, Jutka is a szabadban fest (megjegyzem, a francia impresszionisták híres csoportját már egy fényképész, Nadar is erősítette). Munkáit erősen meghatározzák az évszakok és napszakok, a fények és árnyékok. De itt már nem a gép rögzít, hanem a kéz. Minden, ami látszik, emberi konstrukció. A művészé, aki az egyediben megragadja a lényeget, s úgy adja közre, hogy az újat mutat a világból. Gyönyörködtetve.

Kérem, nézzék meg a kiállítást!

Eszterág Ildikó

Tóth Emma, a Szerb Antal Gimnázium tanára

Hanula Judit Van egy világtól elzárt hely a Bakonyban, Ráktanya, ami kétféleképpen hat az ide látogatókra: vagy messze elkerülik a későbbiekben, vagy titkos, de "édes", igazi otthonuknak tekintik, és évről évre visszatérnek...
Ide tértünk vissza mi is évente, régi és új "szerbes" táborozó diákok, művésztanárok és szervezők. Itt ismertem meg - újra - Jutkát, kezdőtanár-korom szép mosolyú kolléganőjét. Sok év kiesett közben, de a művésztábor különleges miliője, a közös munka és felelősség, s mindenekelőtt a rengeteg játék, kirándulás és nevetés intenzívvé tette kapcsolatunkat: megismerhettem kedves, játékos, örökké fiatal, igazi énjét. Megismerhettem a gyerekek örök "Judit nénijét", aki megmentette, helyrepofozta az elrontott kerámiákat; aki őszinte, humoros kritikákkal és tanácsokkal segítette a rajzoló és festő gyerekeket; aki lelkesen szervezte a csendélet- és portréfestő kurzusokat; aki dohogott a rendetlenség miatt, de végül összerakta a szanaszét hagyott eszközöket. De megismertem a lelkes természetjárót is, akinek semmilyen állat vagy növény nem kerülte el a figyelmét, s aki meglátta azokat a fotótémákat, amiket amatőr csapatunkból egyikünk sem... Ezen senki nem csodálkozott, hiszen ő művész volt... És végül láthattam őt dolgozni, küzdeni például az akvarelltechnikával készülő portré nehézségeivel, láthattam őt örülni, ha jól sikerült egy-egy festmény...
Nehéz, már-már lehetetlen lesz nélküle a visszatérés Ráktanyára az idén nyáron. Hiányozni fog a barát, a kártyapartner, a reggeli mosoly, az amatőr próbálkozások szelíd kritikusa, a közös játékok feledhetetlen résztvevője

Vissza